Órát és vadriasztót is a neten vásároltam

Egyre többen szeretnek az interneten vásárolni és én is pontosan ebbe a kategóriába tartozom. Mivel nagyon szeretem az órákat, állandóan böngészem az órás adásvételi csoportokat, hátha rábukkanok valami kincsre. És általában rábukkanok. Persze csak megbízható forrásból vásárolok. Igaz ez az élet valamennyi területén.

Ezért is örültem annak, hogy rátaláltam az autfelszerelesek.hu webáruházra, ahol például vadriasztót is lehet kapni. A siren7 vadriasztó volt az, amit végül kinéztem magamnak. Nagyon trendi, dizájnos a megjelenése, ami külön tetszett. Mint ahogy az is, hogy ez egy magyar fejlesztés. Nem kell elektronikusan bekötni, így igazán könnyű a használata. Persze a kinézet és az egyszerű használat mellett a funkció az, ami igazán számít.

A siren7 vadriasztó úgy működik, hogy 120 decibeles hangot ad ki, ami az állatok számára kellemetlen. Így hívja fel magára a figyelmet, jelezve az állatok számára a közeledő járművet. A jármű elejére kell egyébként felhelyezni a siren7 vadriasztót és a légáramlat miatt fog működésbe lépni.

A felszerelése sem túl bonyolult. Először is tiszta kézzel el kell távolítani a kétoldalú ragasztó egyik védőrétegét. Aztán a ragasztócsíkot az eszköz aljára kell ragasztani, a megadott helyre. Ezután el kell távolítani a ragasztó másik oldalán található védőréteget. A csomagban egy tisztítókendő is van, mellyel a jármű első lökhárítóján meg kell tisztítani azt a helyet, ahová fel szeretnénk helyezni a siren7 vadriasztót. Érdemes ezt középre ragasztani. Ügyeljünk arra, hogy a siren7 vadriasztó hátsó részén a levegő kimeneti nyílás szabadon maradjon. És már kész is a vadriasztó.

Ami egyébként nemcsak a vadakat riasztja el, hanem a kutyákat, macskákat is.

Ha pedig már az autofelszerelesek.hu webáruházban járunk, érdemes alaposan feltérképezni a kínálatot, hisz sokféle hasznos, kényelmi funkcióval bíró autó terméket vásárolhatunk. Mindezt magas minőségben, kedvező áron. Ráadásul a keresés is egyszerű, akár autó, akár termékkategória alapján szeretnék keresgélni.

Találunk itt ablaktörlőlapátokat, autószőnyeget és csomagtértálcát. Hóláncot, kartámaszt, könyöklőt. Ezen kívül vannak kerékpártartók, légterelők, sporteszköz szállítók. Táskák, tetőboxok, tetőcsomagtartók. Olyan kiegészítők, melyek használatával kényelmessé válik az utazás. És a sort még lehetne folytatni. De inkább érdemes ellátogatni az autofelszerelesek.hu-ra, ahol a saját szemünkkel tudjuk végignézni az igen széles kínálatot.

siren7 vadriasztó

De visszatérve a siren7 vadriasztóra, az autós vadriasztó kifejezetten hasznos eszköz a közlekedés során, különösen azokon az utakon, ahol gyakoriak az állatok által okozott balesetek. Az autós vadriasztó segítségével biztonságosabban közlekedhetünk. Egy környezetbarát megoldás, hisz így megelőzhetők az állatokkal való ütközések. Pénzt is megtakaríthatunk, hisz az állatokkal való ütközések jelentős károkat okozhatnak a járműben, melyek jelentős javítási költségeket vonhatnak maguk után. Azonban ha a siren7 vadriasztó mellé tesszük a voksunkat, csökken a balesetek kockázata, így hosszú távon pénzt takaríthatunk meg.

Jelentős előnyei vannak tehát a siren7 vadriasztó használatának, különösen ott, ahol gyakoriak az állatok által okozott balesetek. Az autós vadriasztók használata segíti a vezetőt a biztonságosabb vezetésben, védi az állatokat és pénzt takarít meg az autó tulajdonosának.

Ha pedig kiváló minőséget keresünk, letisztult, modern dizájnt, egyszerű felszerelést és használatot, akkor a siren7 vadriasztó igazán jó választás lehet.