A vállalkozások működtetése sokrétű feladat
A minap a plázában járva-kelve a kirakatokat nézegettem. A sok ruha- és cipőüzlet mellett elhaladva szinte felüdülést nyújtott megállni egy órákat áruló bolt kirakata előtt. Az üveg mögött szebbnél szebb férfi órák, illetve női, és gyerek karórák voltak kiállítva. Miközben nézegettem őket, azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen nehéz lehet egy vállalkozást beindítani, majd fenntartani és sikerre vinni. Mennyi munkaóra, háttérmunka és mások által nem látott megannyi teendő áll egy-egy vállalkozás hátterében…
Erről pedig egy siófoki vállalkozás jutott eszembe, amely építőanyagokat is forgalmaz. Az építőanyag siófok körzetében kerül kiszállításra elsősorban, előzetes egyeztetés és megrendelés alapján. A környékbeliek már jól ismerik a Pannon-Fuvar 2000 Kft-t, hiszen a családi vállalkozás még a múlt században, sőt a múlt évezredben indult, a tulajdonos vállalkozó szemléletének köszönhetően. A cégalapító egy billenős teherautóval kezdte, az 1980-as években. Internetről és honlapról akkor még szó sem volt, így a környék megrendeléseiből tartotta fenn magát, amiből nem volt hiány, hiszen Balaton partján elterülő város lévén az építőanyag siófok területén mindig is keresett dolog volt. Ezt követően a vállalkozás – a tulajdonos megbízhatóságának, gyorsaságának és minőségi munkájának hála – hamar jó hírnévre tett szert, és miután az építkezések még inkább beindultak a Balaton környékén, és máshol is, szükség mutatkozott egy telephely létrehozására, illetve egy földmunkagép megvásárlására, amellyel bővíthette a gépparkját. Idővel egyre több megrendelés érkezett, a géppark tovább bővült, és az egyszemélyes vállalkozásnak alkalmazottakra lett szüksége. A minőség fenntartása érdekében nagy figyelmet fordítanak az alkalmazottak szakképzésére, illetve követik a szakmában megjelenő újabb trendeket. Időközben a tulajdonos ikerfiai is csatlakoztak a vállalkozáshoz, így a régi és az új szemlélet ötvözete viszi tovább a még ma is sikeres céget.
Ha építőanyag siófokon vagy vonzáskörzetében kiszállításra kerül, esetleg inert hulladékot kell elszállítani, akkor gyakran láthatjuk a billenőplatós teherautójukat, illetve sokszor keresik őket földmunkák esetén is. Vállalnak még ezenkívül gépi épületbontást is, ahol a technika egyszerű, gépi rombolás – illetve egyszerűnek tűnik, de nem nélkülözheti a szakemberek hozzáértését, mert az épület bontásának is megvan a saját menete, sorrendje, egy bizonyos terv szerint történik. Kézi bontás esetén további alvállalkozókat vonnak be a folyamatba, de a sokéves együttműködésnek köszönhetően az ő munkájukért is garanciát vállalnak. Szükség esetén vállalják a bontási engedély beszerzését, a bontás után a földhivatali ügyintézést, valamint a bontás során előírt E-napló vezetését. A bontás során keletkezett hulladék feldolgozásra való előkészítése szintén szerepel a szolgáltatásaik között. Mind a bontás, mind pedig a hulladék előkészítése során a környezet károsításának az elkerülése fontos cél.
Legyen az bontás vagy építés, a Pannon-Fuvar 2000 Kft. jelen van, ha szükséges, és szakértő munkájával, magas színvonalú szolgáltatásaival megkönnyíti a megrendelő dolgát, hiszen a bontástól kezdve, a hulladék elszállításán át, az építési anyag helyszínre szállításáig minden szolgáltatást elvégeznek egy cégen belül, csökkenve ezáltal a feleslegesen kiesett időt, ami akkor keletkezne, ha minden lépést külön-külön cég végezne, és egymásra kellene várni, vagy egymás között egyeztetni. Egy óramű pontosságával dolgoznak, mint a legjobb svájci órák, amiket a minap láttam az óraüzlet kirakatában.