Óramű pontossággal tudunk náluk kft-t alapítani
Az órák sosem érdekeltek különösebben. Maximum gyerekként ejtettek ámulatba azok a digitális órák, amik valamelyik kedvenc hősöm mintájázatával készültek el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tudnék semmit az órákról. Erről pedig az egyik ismerősöm gondoskodott, aki valóságosan meg van szállva az antik órák világa által. Rajta keresztül pedig egy kicsit én is megérthettem azt, hogy miért is olyan varázslatosak ezek a szerkezetek. És sokat tanultam.
Így segített meg engem a Gross Office is, akik megmutatták nekem, hogy a kft alapítás törzstőke nélkül nem egy lehetetlen dolog. Hosszú ideje szerettem volna már megalapítani a saját cégemet, de sosem vettem hozzá a bátorságot. A Gross Office azonban megfelelő információkkal látott el tehát engem azzal kapcsolatban, hogy a kft alapítás törzstőke nélkül miként működik.
Az oldalon rengeteg tájékoztató elérhető, amiket ráadásul mindenki számára érthető nyelvezettel írtak. Nem kell tehát attól tartani, hogy majd beleveszünk a szakzsargonba. A “kft alapítás törzstőke nélkül” szövegen keresztül pedig azt is megtudtam, hogy székhelyet is biztosítanak nekünk.
Minden cégnek szüksége van egy székhelyre, az ő székhelyeik pedig kiváló helyeken érhetőek el. Nem haboztam tovább, rögtön felvettem velük a kapcsolatot. Megbeszéltünk egy olyan időpontot, ami mindkettőnk számára megfelelő volt és nemsokára már el is intéztük a teljes folyamatot. A kft alapítás törzstőke nélkül nagyon egyszerű és átlátható volt náluk, a székhellyel pedig azóta is meg vagyok elégedve.