Nemcsak egy órashop lehet hasznos tipp

Egy órashop mindig jó eszköz tud lenni arra, ha szeretnénk nézelődni és kicsit múlatni az időt. Bár az igazat megvallva, ezt a pénztárcánk gyakran szokta bánni és biztos vagyok benne, hogy az is gyakran megesik, hogy a sokadik óra kerül bele a kosarunkba, amire már nem is valószínű, hogy szükségünk van. A lelkünknek viszont nagyon is jól tud esni! De hát fogjuk rá arra, hogy legalább több eszköz van, ami emlékeztetni tud az időre!
Ha már az emlékeztetésről van szó, akkor had adjak Nektek egy jó tippet, ami azt tudja észben tartani, hogy milyen fontosak is a hasznos kontaktok!

A VizGazFutesSzerelo24 vízszereléssel, gázszereléssel, fűtésszereléssel és dugulás elhárítással foglalkozik főként. Ez az a négy terület, amiben az ügyfelek leginkább kérik a segítségüket. Viszont karbantartás, javítás, és kiépítés esetén is bátran lehet keresni őket!

Mindig lehet számítani a csapatra, hiszen 0-24-es ügyeleti szolgálatot biztosítanak és SOS helyzetben akár 1 óra alatt meg tudnak érkezni hozzátok. Annyi a teendőtök, hogy telefonon, vagy online bejelentitek a hibát, válaszoltok a szakmai kollégák kérdéseire a problémával kapcsolatban, majd hamarosan meg is érkeznek a szakképzett szerelők.
Egyébként, ha nem vagytok annyira jártasak ebben a világban, akkor sem kell aggódni, mert a honlapjukon nagyon szuperül fel van tüntetve, hogy milyen esetben, milyen szerelőre van szükség, illetve olvashattok tippeket is, hogy például ha egy készülék valamilyen jelzést ad, akkor annak mi állhat a hátterében. Ezáltal a weboldalnak van egyfajta edukációs jellege is, aminek én személy szerint nagyon örülök, mivel sajnos engem sem lehet túlzottan szakértőnek nevezni.

Azt azért fontos tudni, hogy Budapesten és Pest megyében vehető igénybe a szolgáltatásuk, de mindenképpen javaslom, hogy a weboldalon nézzétek meg, mert az összes települést meg tudjátok találni, ahova riaszthatóak.

A bizalom fokozása érdekében, nem baj, ha tudjátok, hogy több, mint 30 év szakmai tapasztalattal rendelkezik a VizGazFutesSzerelo24 csapata. Nagyon képzettek a szerelők, hiszen 5-7 év tanulnak annak érdekében, hogy valóban profik lehessenek. Emellett pedig maximálisan törekednek a minőségi munkavégzésre, hiszen számukra az ügyfelek az elsők, valamint az ő elégedettségük. A munkavégzésük rendkívül alapos, ám néhány esetben előfordulhat, hogy elhúzódik a folyamat, ha esetleg valóban nagy a probléma. Garanciát is vállalnak az általuk elvégzett munkára, ami lehet 1 év, 2 év, 5 év, vagy pedig, ha a helyzet megkívánja, 5 évnél is több!

Azt bizonyára mindnyájan tudjuk, hogy egy-egy szerelésnek mennyire borsos ára tud lenni. Pont ezért nem mindegy, hogy milyen számlát kapunk. Sok szolgáltató által kibocsátó számla nem megfelelő, ha esetleg szeretnétek benyújtani a biztosítóhoz, viszont a VizGazFutesSzerelo24 erről is gondoskodik! Nyugodt szívvel be tudjátok nyújtani a biztosítók felé, enyhítve kicsit az anyagi terheket, amelyek ilyenkor a vállatokra tudnak helyeződni.

Nagyon hasznosnak tartom, hogy az oldalon több gyártó is megtalálható, főként azok, amelyekkel együtt dolgozik a cég és ezeket meg is tudjátok nézni, illetve vannak készülékek is, amikről olvashattok részletes leírást előnyökkel és hátrányokkal együtt. Ez azért lényeges, mert ha nem szerelés miatt tévedtek az oldalra, hanem éppen egy készülék megvásárlását tervezitek, akkor van lehetőség tájékozódni, így pedig könnyebb döntést hozni arról, hogy számotokra mi az, ami megfelelő lenne és mi az, ami kevésbé.

Igen-igen, szépek azok a bizonyos órák, én is imádom őket, de azért láthatjátok, hogy néhány hasznos kontakt is jól jöhet, főleg ha az az otthonunk biztonságát tudja szolgálni!