A karóra nem csak hasznos ajándék, de emlékeztető is
A nagybátyám sokáig küzdött az alkoholizmus betegségével, és miután a Felépülök Családi Felépülési Központ segítségével már egy éve józan volt, a nagynénémtől kapott egy gravírozott Casio órát, aminek a hátlapjára a felepulok szót gravírozták.
Ez egyrészt megemlékezés volt a programra, aminek a segítségével a nagybátyám végre elindult a leszokás felé vezető úton, mindazon által emlékeztető is, hogy ugyan elindult az úton, még korán sem jár a végén. Azért, hogy lehetőség szerint másnak is a segítségére lehessenek, megosztom itt mindazt, amit én a nagybátyám révén megtudtam a Felépülőkről, ahogy azt csak magunk között használjuk.
Először is ez egy magán módon üzemeltetett rehabilitációs központ, ahogy a weboldalukon is olvasható többek között, egy három tagú család kezdte el a működtetését személyes tapasztalatok után. Több helyen is megjelentek a médiában, így ha valaki jobban utánuk szeretne nézni, megteheti. A saját weboldalukon is fel vannak tüntetve a médiaszereplések, de biztos vagyok benne, hogy a Google is feldobja őket.
A leglényegesebb szolgáltatásuk a 28 napos rehabilitációs program, amin a nagybátyám is részt vett, de ez mellett kínálnak még személyes, illetve családi konzultációt is. Ezeket Veszprémben illetve Budapesten lehet igénybe venni, ha jól értelmeztem, heti rendszerességgel. A vírus ideje alatt virtuálisan is lehetett ezekhez folyamodni, most, hogy a korlátozások nagy részét feloldották, nem tudom megtartják-e ezt a fajta konzultációt. Erre érdemes rákérdezni, ha valakit érdekel.
Persze minden szolgáltatás igénybe vétele előtt szükséges egy állapot felmérés az említett színhelyek valamelyikén, hiszen nem elég, hogy a beteg úgy érni, neki erre vagy arra a kezelésre lenne szüksége, egy szakember véleménye ami igazán meghatározó.
A 28 napos program, amin a nagybátyám részt vett egy ilyen állapotfelmérés után lett jóváhagyva. Azt, az oldalnak köszönhetően, már előre tudtuk, hogy egy 4-6 fős csoport tagjaként fog lakni a szőci rehabilitációs központban, ami gyakorlatilag egy apartmannak vagy nagy családi háznak felelt meg. A ház maga sem volt meglepetés, hiszen egy 3D felvételnek köszönhetően bejárhattuk azt is még mielőtt a nagybátyám beköltözött volna.
A nagynéném mondta, mennyire örült, hogy a család is részét képezte a programnak, mivel az alkoholizmusa ellenére, vagy épp az miatt nagyon féltette a nagybátyámat nélküle. Nem feltétlenül azért, mert nem tudna gondoskodni magáról, hanem azért mert olyan régóta nem voltak napokig egymás nélkül.
A program maga erősen épített a család mellett az ott lévők csoportos épülésére és fejlődésére, a pszichológiai tanításra, a természetbeli aktivitásra és a csoporttagok élettörténeteinek megosztására, és az ezen keresztüli fejlődésre. Ahogy azt tapasztaltuk a nagybátyám példáján, ez mind nagyon jó hatással volt rá, és az utógondozással együtt, ami magában foglalta a már említett családi és egyéni konzultációt, már egy éve józan.
Erősen ajánlom a felepulok programját mindazoknak, akik hasonlóan küzdenek az alkoholizmussal, és a mihamarabbi felépülést kívánom nekik.